
Miért választottam ezt a címet?
“Egy ikres anya maratonja”
Mi, ikres anyák bizony Maratont futunk a mindennapokkal. A versenynek minden nap végén van egy nyertes, pihenő szakasza, na persze, csak ha szerencsés vagy, és álomba tudod hajtani éjszaka a fejed.
Ez a verseny bizony az életünk végéig tart, ugyanis Te is jól tudod:„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.”
Természetesen mindig más jellegű problémák fognak adódni az évek során és tulajdonképpen ebben a titokzatosságban rejlik az anyaság szépsége.
Fogadj szeretettel az olvasmányomból
egy kis részletet:
Amint tudomást szereztem „áldott” állapotomról – azért
nevezem így, mert sokan nem szeretik a „terhes” kifejezést,
pedig mi ikerbabákat váró nők bizony nagy terhet cipelünk
magunkkal – azonnal megrohamoztam a könyvesboltok
polcait, illetve az internetes webáruházakat ikres könyvek után
kutatva. Találtam is néhányat, viszont még azok elolvasása
után sem tudtam igazából elképzelni, hogy hogyan fogom a
mindennapjaimat szervezni, illetve túlélni. Több és több
információra vágytam!
Ez a hiányérzet adta kicsivel később – immár ikres anyaként –
az ihletet ahhoz, hogy könyvbe véssem gondolataimat,
örömömet, bánatomat, a mindennapi életem során szerzett
tapasztalataimat, bízva abban, hogy Téged, olvasót
valamennyire fel tudlak készíteni az újdonsült ikermami
szerepére. Minden egyes alkalommal izgatottan ültem le a
könyv szerkesztéséhez, és ahogy elkezdtem a sorokat gépelni,
alig bírtam abbahagyni, csak úgy áradtak a fejemből a
gondolatok, feltörtek a nem is olyan régmúlt emlékek.
Kinek és kihez is szól a könyvem? Főként ikerbabákat váró
kismamáknak, kispapáknak, és már ikerbabás szülőknek,
illetve azoknak az egy gyermekes anyukáknak, akik nagyon
nehezen birkóznak meg mindennapi kisbabás gondjaikkal,
hogy lássák és érezzék át, hogy az ő sorsuknál bizony van
nehezebb (nem beszélve a többes ikres anyákról)!